HUNPRESSZ
HUNHIRPRESSZ : Szent Korona T-a nemzetben gondolkodok világhálos magyar-hun-lapja. Itt már most újra együtt lehetünk.!-"Az a nemzet, amelyik elfeledi múltját, annak ingatag a jelene és bizonytalan a jövője.Aki nem tudja, múltját,jövőjét sem ismerheti

Vitéz Nagybányai Horthy Miklós
által alapított
Történelmi Vitézi Rend
A TÖRTÉNELMI VITÉZI REND nem azonos a Vitézi Rendel..
A Vitézi Rend története
www.vitezirend.com
A Vitézi Rend, vitéz nagybányai Horthy Miklós által alapított, hivatalosan bejegyzett oldala
A Vitézi Rendnek hármas célja van: jutalmazni a vitézséggel párosult honfi erényt, megtartani a nagy idők legjobbjait és biztosítani a hősök nemzetségének fennmaradását, végül bennük és utódaikban a magyar fajnak olyan hatalmat biztosítani, amely rettentő erővel sújt le minden felforgató állam- és nemzetellenes törekvésekre.
A Vitézi Rend jobboldali, konzervatív értékrendet valló, katonai hagyományait ápoló, pártoktól független szervezet, mely napjainkban egyesületi formában működik.
A Vitézi Rend nem politizál és visszautasít minden olyan törekvést, mely a Vitézi Rend és alapítója, vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó úr nevét saját politikai eszközeként kívánja felhasználni vagy zászlajára tűzni!
A Vitézi Rend soha nem volt szélsőséges, vagy fasiszta szervezet. "Az Országos Vitézi Szék visszavonhatatlanul és határozottan megtiltja a Rend tagjainak, hogy a szélsőséges mozgalmakban bármely néven nevezendő módon részt vegyenek. Akik e rendelkezéseknek alávetni nem tudják magukat, vonják le a magatartásuk konzekvenciáját és lépjenek ki a Rendből. Ellenkező esetben fegyelmi úton távolíttatnak el."
A Vitézi Rend célja: volt az 1920-ban történt létrehozásakor:
kitüntetni és megjutalmazni azokat, akik a világháborúban és a forradalmak idején vitézségükkel és hazafias érzésükkel kitűntek, a hazához feltétlenül hű és megbízható egyénekből és azok leszármazóiból válságos időre nemzetvédelmi szervezetet alkotni, és az előbbiekkel együttesen célja ma is:
hogy tagjai családjukkal erős, keresztény - keresztyén erkölcsű, békében bölcs és dolgos, háborúban erős, hazánkhoz mindenkor és minden körülmények között hű, nemzetfenntartó, a magyar társadalmat erősítő szervezetet képezzenek, hogy azokat megjutalmazza és a magyarság hűségében megtartsa, akik a világháborúban és a nemzeti felkelésekben egyéni önfeláldozásra kész vitézségükkel és nemzeti érzésükkel tűntek ki, hogy érdemeik méltánylásával ápolják a hazafias erényeket.
v.torboszlóy Székesi Tőkés Emil Zoltán
Vitézi Rendwww.vitezirend.comA Vitézi Rend, vitéz nagybányai Horthy Miklós által alapított, hivatalosan bejegyzett oldala
Ez a valóság?
Főmenü
Események
Tartalom
Belépés
Archívum

Kárpátaljai vitézek is egyesültek a Vitézi Renddel!
2012. május 24. csütörtök, 08:00 |
Írta: v. Mikecz András |
|
| 
Download
Tiltakozás
2012. május 23. szerda, 16:11 |
|
| 
Download
Rendi ügyész körlevele
2012. május 21. hétfő, 08:23 |
|
| 
Download
Válasz a Horthy család levelére
2012. május 18. péntek, 13:26 |
|
| 
Download
Horthy család felhívása
2012. május 18. péntek, 13:30 |
|
| 


A Csongrád megyei Székkapitányság közleménye
2012. május 17. csütörtök, 18:16 |
|
| 
A Csongrád megyei Székkapitányság a maga részéről erkölcstelen, aljas, gyáva tettnek minősíti vitéz nagybányai Horthy Miklós Kormányzó Úr szobrának vörös festékkel történő leöntését. Javasoljuk, hogy a Vitézi Rend többi Székkapitánysága is ítélje el ezt a barbár cselekedetet, ezzel is támogatva a Vitézi Rend országos vezetését.
Vitézi Rend Csongrád megyei Székkapitánysága
Rendtársi és baráti üdvözlettel: vitéz Pintér István székkapitány
További cikkeink...
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 Következő > Utolsó >>
1. oldal / 5
Horthy szobor
Bejegyzés
A Vitézi Rend
a Fővárosi Bíróságon
jogfolytonosan került
bejegyezésre,
4227 sorszámon
1992. február 3-án.
20 éves emlékérem
Szavazások






 |
Ma |
366 |
 |
Tegnap |
511 |
 |
A héten |
5322 |
 |
Múlt héten |
10101 |
 |
Ez a hónap |
877 |
 |
Előző hónap |
29793 |
 |
Összesen |
141302 |
Visitors Counter
Minden jog fenntartva © Vitézi Rend 1920-2012
All Rights Reserved.
Share on facebookShare on twitterShare on emailShare on printMore Sharing Services16
Joomla template.
http://hunpressz.hupont.hu/
1
Szent Korona Társaság Baráti Köre
v.torboszlóy Székesi Tőkés Emil Zoltán
e-mail cím : sz.tokes.zoltan@gmail.com